Előszilveszter a Törekvésben

Szabó Tibor a HUNDOWS együttes gitárosa az egyik leghitelesebb előadója az angol Shadows együttes nagy slágereinek.

https://www.youtube.com/watch?v=7baRwRnky14 


1985-ben alakult a HUNDOWS, 1989 őszén sikeres vizsgát tettek az ORI–ban és hivatásos előadóművészi engedélyt kaptak. Olyan műfajt sikerült választaniuk, amely akkor éppen nem létezett. 1995-ben jelent meg első lemezük. A lemezkiadónak volt egy Hollandiában élő ismerőse, akkor ősszel volt Eindhowenben egy lemezbörze, majd utána egy fesztivál is, ahol felléptek. Ez volt az első nyugati kalandozásuk. A következő lehetőség 2010-ben adódott, ugyancsak Hollandiában, Tillburgban. Itt minden tavasszal és ősszel kerül megrendezésre a Cliff Richard Shadows Meeting, amire a HUNDOWS-t is meghívták, majd 2012-ben ismét.

https://www.youtube.com/watch?v=jEYmTG4ql54


Azok, akik szeretik a gitárzenét, biztosan tudják, hogy a Skandináv területeken ennek a zenének igen nagy kultusza van, itt van a gitárzene hazája, ahol jobbnál jobb gitárzenekarok tucatjai léteznek. Az idei gitárzene-fesztiválon a HUNDOWS együttes ismét nagy sikerrel szerepelt és még ösztöndíjat is kaptak.

2015. november 11-én Hank Marvin, a legendás Shadows együttes szólógitárosa, videó üzenetben gratulált a gitárzenekar 30. születésnapjához:https://www.facebook.com/groups/Hundows/permalink/1165814210132847/  

A Shadows zenék gitár hangzásának fontos része a csöves erősítő, és visszhangosító effekt. Hank Marvin a legendás és világhírű SHADOWS együttes szólógitárosa kezdetben VOX AC15-ös, majd VOX AC30-as gitárerősítőt használ.

Ezen a bulin Szabó Tibor gitárjátékával ízelítőt kapunk az instrumentális gitár-zenék csodálatos hangzásvilágából.
Részletek itt:        

https://www.youtube.com/watch?v=PF53pw5ozyA  

www.classicbuli.hupont.hu 

 

A legendás SCAMPOLÓ együttesből Harmat László, Atkári Lajos és Tihanyi Gyula is fellépnek a december 29-i bulinkon.

 

clip_image001

A SCAMPOLÓ volt az első olyan magyar amatőr beatzenekar, amely rock and rollt játszott. Komár László és Faragó "Judy" vezetéséve 1961-ben jött létre, megalakítói a Földmunkagép Vállalatnál dolgozó fiatalok voltak, ahol a vállalat KISZ-zenekara Scampolo néven játszott minden szombat este.

 https://www.youtube.com/watch?v=2yG6MlopQ_E

Az együttes a Tacskó című 1958-as nyugat-német filmvígjáték eredeti címe után vette fel a Scampolo nevet.

Leggyakrabban a Vigyázó Ferenc utcai kultúrteremben léptek fel.

clip_image003

https://www.youtube.com/watch?time_continue=115&v=lrS-jvbe6og

A "nagy csapat", később híressé vált, leg-ütősebb formációjában végül 1963-ban állt össze: Komár László ének, Zalatnay Sarolta ének, Faragó „Judy” István szólógitár, Harmat László

basszus gitár, Atkári Lajos ritmusgitár, Tihanyi Gyula dob, Varga Tibor zongora felállásban. Elvis Presley, clip_image005Shadows, Cliff Richard, Carl Perkins számokat játszottak. 1964 őszén Judy katonai szolgálatra vonult be a Flottillához, ekkor Harmat Laci lett a Scampolo szólógitárosa. A két virtuóz gitáros közötti egymást váltó csere két évvel később újra megismétlődött: Judy 1966-os leszerelésekor Harmat Laci vonult be katonai szolgálatra és vette át Judy szólógitárosi posztját a Flottilla zenekarban. Harmat Laci 1968-ban Svédországba távozott, ezt követően 10 éven keresztül folyamatosan vendégszerepelt külföldön. Svéd, angol és amerikai pop/rock zenekarok gitárosaként járta a világot és működött közre jónevű együttesek lemezfelvételein. Magyarországon 1990-ben jelent meg "Taekwon-do Boogie" címmel önálló szólógitár nagylemeze.

 https://www.youtube.com/watch?v=omSG46MUErk 

Harmat László nem mellesleg a magyarországi taekwondo megalapítója és jelenleg is vezető nagymestere, a magyar harcművész élet emblematikus alakja.

Atkári Lajos énekével, Harmat László improvizatív gitárjátékával és Tihanyi Gyula a dobokkal a legendás Scampoló zenekar hangulatát idézik fel.

Részletek itt:        

https://www.youtube.com/watch?v=PF53pw5ozyA  

www.classicbuli.hupont.hu 

PS Komár László – My Way: https://www.youtube.com/watch?v=0zz4kFCtSyI  
 

A LIVERSING zenekar frontembere, Túry Árpád is fellép ezen a rendezvényen.

clip_image002clip_image004

 

A Liversing zenekar 1963-ban indult, az akkor még külvárosnak számító Óbudán. A hattagú Liversing zenekar frenetikusan játszotta Beatles együttes dalait, ezért is nevezték el őket "Kis Beatlesnek". A későbbiekben szintén ők játszották elsőként a brit és amerikai progresszív beat előadóktól, mint a Yardbirds, a Them, a Pretty Things, no és a Rolling Stones számokat. https://www.youtube.com/watch?v=hjhYzqC-8Bg

 

clip_image005clip_image007

 

Óbudai klubjukban, valamint a híres zuglói Danuvia művelődési házban hétről hétre százak jártak bulijaikra, a Budai Ifjúsági Parkban pedig több mint 10.000-en tomboltak koncertjükön.

A mai fiatalok többsége nem is hallott arról, hogy a hatvanas években épp csak a megtűrt kategóriába tartozó Rhythm & Blues formációjukkal micsoda botrányokat kavart ez a zenekar.

Olyan ismert zenészek játszottak a csapatban, mint Demjén Ferenc, a későbbi Syrius orgonista Pataki László és a gitáros Szendrődi Zsolt.

https://index.hu/kultur/zene/2016/12/02/tury_arpad_interju_liversing_zenekar/ 

„A Liversing volt a Rolling Stones magyarországi szinonimája, előadásmódjukban, megjelenésükben, színpadi viselkedésükben, talán életstílusukban is hasonlítottak a nagy angol csapathoz.” (Tarlós István)

clip_image009

 

Ma már talán arra sem emlékszik senki, hogy az Ifjúsági Parkban ezrek taposták egymást azon a Liversing-koncerten, melyet akkor tartottak, amikor a Népstadionban maga a király: Louis Armstrong trombitált, valamint az a botrány is a múlt homályába vész, amikor a Liversing zenészei nem voltak hajlandók egy kapatos helyi pártvezető magyarnóta-óhaját teljesíteni, miközben énekesük olykor extázisban vetődött ki a közönség közé.

Efféle produkcióra most nem számíthatunk (hatvanon túl az ember már óvatos), de Stones és Them számokat biztosan hallunk majd, így a beatrajongó „örök teenagerek”  visszakacsinthatnak a hatvanas évekre.

A Liversing frontembere az egykori énekes Túry Árpi, a "külvárosi Mick Jagger" bemutatja majd a hajdani Liversing bulik fantasztikus hangulatát.

Részletek itt:        

https://www.youtube.com/watch?v=PF53pw5ozyA  

www.classicbuli.hupont.hu 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NEVADA zenekar tagjai, Pollák János Johnny és Kertész László Kabos is fellépnek.

 

clip_image002

 

 

clip_image004

 

A NEVADA együttes 1962-ben alakult, kezdetben River néven, majd ’63 elején érkezett Radics Béla. Mivel a név nem tetszett az akkor még szárnyait bontogató gitárzseninek, egy pénzérme feldobásával változtatták meg a zenekar nevét. Javaslatából – Sierra Nevada – a második összetevő maradt meg.

 

clip_image006

 

A Nevada néven váltak ismertté: http://indavideo.hu/video/Nevada_egyuttes_tortenete_2

 

Koncerteztek a Budai Ifjúsági Parkban, a Rózsavölgyi Kertszínpadon, a Margitszigeti Vörösmarty Kertmozi színpadán, az Uránia Filmszínházban, a Velence tavi könnyűzenei fesztiválon, szalagavató bálokon stb.

1965-ben a budapesti amatőr tánczenekarok versenyén első díjat nyertek.

Ebben az évben felléptek a Fővárosi Nagycirkuszban rendezett tánczenekarok vetélkedőjén is, ahol közönségdíjat nyertek el.

1963-65 között a Danuvia Szerszámgépgyár Kultúrházban, közismertebb nevén a „VIA”-ban zenéltek rendszeresen az Omega és Atlasz zenekarokkal felváltva, valamint a Szabó Pál kultúrházban.

A rossz csengésű nevük miatt (a Nevada sivatagban, abban az időben kísérleti atomrobbantások voltak) és az Agárdi „huligántalálkozón” való részvételük miatt az akkori kultúrpolitika akadályozta a pályafutásukat, nem léphettek fel a Ki Mit Tud-ban! Aczél elvtárs (Kádár korszakban a kulturális élet legfőbb ideológusa, irányítója volt) tiltott kategóriájába kerültek:

clip_image008http://www.prae.hu/index.php?route=article%2Farticle&aid=5754 

 

 

clip_image010

 

clip_image012

 

clip_image014

 

 

Beszélgetés az ős Nevada zenekar tagjaival a MagyaRock Hírességek Csarnokában::https://soundcloud.com/classicbeatband/kert-sz-l-szl-s-poll-k-j-nos

 

clip_image016

A Nevada 3 alapító tagja Pollák János (Johnny) Kertész László (Kabos) és Kubicsek Sándor (Pemete) a zuglói VIA-s klub hangulatát idézik vissza, ahol annak idején, a szórakozni vágyó fiatalok néhány forint belépő leszurkolása után birtokba vehették a táncparkettet, és magukba szívhatták az akkori slágerlistás dalokat.

Részletek itt:        

https://www.youtube.com/watch?v=PF53pw5ozyA  

www.classicbuli.hupont.hu  

 

Ezen a bulin díszvendégünk lesz Szörényi Levente és Kovacsics András.

 

 

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a magyar beatzene megteremtője, Szörényi Levente Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, énekes és gitáros, a legendás Illés-együttes tagja, a hazai zenei élet ikonikus alakja, ismét megtisztel minket a Törekvés Művelődési Központban.

 

 clip_image001

 

Igazán nem is kell bemutatni a legnagyobb magyar dalszerző-előadót, hiszen a neve szorosan összefonódott a magyarországi beatzene történeté­vel – múltjával épp úgy, mint je­lenével.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B6r%C3%A9nyi_Levente

 

Ezen a lapon Szörényi Levente szerzeményei láthatóak, időrendi sorrendben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B6r%C3%A9nyi_Levente_szerzem%C3%A9nyeinek_id%C5%91rendi_list%C3%A1ja

 

Egy érdekes beszélgetés Szörényi Leventével az Illés Klubban: https://www.youtube.com/watch?v=SnXOmtNV1-I&t=83s

 

Szörényi Levente (Benkó László és Frenreisz Károly mellett) a Rockmúzeum tiszteletbeli elnöke is: http://www.rockcsarnok.hu/csapat.html 

 

Remélhetőleg most is elárul majd nekünk szerzeményéről egy kulisszatitkot, ahogy ezt tette 2017.09.15-én Pilisszántón tette: https://www.youtube.com/watch?v=xp6qxJArLrY

 

 

Kovacsics András (kortárs zenészeknek Öcsi) http://www.kovacsics.hu  az 50-es évek végén kezdett el gitározni, megirigyelvén a tábortüzeknél zenélő batátait. 1960-ban a CIKLON zenekarban Kóbor Jánossal és Varsányi Istvánnal gitározott, akikkel 1962-ben megalakult az OMEGA zenekar.

1967 végétől az Olympia zenekarban Horváth Charlie-val, majd 1969-től a SYCONOR zenekarban szólógitározott.

1972-töl hangszerváltás történt basszusgitárra, ez már az UNIVERSAL együttesben. Az aktív zenélést 1986 évben fejezte be, de összeálltak 1-1 koncertre az Universallal 2007 és 2014 években is.

 

 clip_image003

 

 

2016-ban megjelent könyvében a magyar rockzenét kíséri nyomon születésétől a hőskoráig.

 

 clip_image005

 

Életút interjúját itt lehet elolvasni: https://hangfoglalo.hu/docs/KovacsicsAndras.PDF

 

clip_image007

 

Rám igen nagy hatással volt a 60-as évek első felében, hiszen felváltva játszottunk a legendás VIA-ban és sokszor megcsodáltam Resonet Grazioso gitárját,

amivel csodálatosan megszólaltatta Kóbor Jánossal pl. a Nivram – Shadows dalt.

 

 

clip_image008

 

Nekem akkoriban csak saját készítésű hangszereim voltak:

 

clip_image010

 

Az első erősítőmet is Tőle vettem meg és a műszaki érdeklődésemet is Ő motiválta. Ezután már én is készítettem a hangtechnikát, így lettem én is villamosmérnök. 

Később a Nevada a saját készítésű hangtechnikánkból még az Omega is kölcsönkért. Ezen a bizonylaton 1964-ben a szalagos visszhangosítónkat kérte kölcsön Benkő Laci és Kovacsics Öcsi.

 

clip_image012

 

 

Az OMEGA december 28-án a Papp László Sportarénában ünnepli az 55 éves születésnapját, a koncerten Öcsi is fellép. Megtiszteltetés számunkra és külön köszönet, hogy másnap eljön hozzánk a Beat Ünnep bulinkra.

 

Természetesen szeretettel köszöntjük majd a bulinkon megjelenő Zenészbarátainkat is!

 

A Classic Beat Band nevében is köszönöm megtisztelő figyelmüket, szeretettel várunk Mindenkit 2017. december 29-én!

Kubicsek Sándor

 

Részletek itt:
https://www.youtube.com/watch?v=PF53pw5ozyA  
www.classicbuli.hupont.hu

A Classic Beat Band nevében is köszönöm megtisztelő figyelmüket, szeretettel várunk Mindenkit 2017. december 29-én!

Kubicsek Sándor

clip_image014